Matematikai Diákolimpiák

A Matematikai Diákolimpiák története szubjektív keretben című kisfilm 1995-ből.

IMO

Nemzetközi Matematikai Diákolimpia

  • A 2020. évi Nemzetközi Matematikai Diákolimpia szentpétervári (Oroszország) szervező bizottsága döntése értelmében az idei Olimpiát virtuálisan tartják meg, szeptember 21-22-én. A magyar versenyzők Magyarországon írják meg a versenydolgozatot.
  • 2020-ban sajnos nem vesz részt csapatunk a Romanian Masters of Mathematics évente megrendezésre kerülő versenyén, melyet február 26-március 2. között Bukarestben rendeznek, mivel a verseny egybeesik az OKTV speciális matematika tagozatos döntőjével.
  • Véget ért a 60. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia az angliai Bath-ban. A magyar csapat a 112 résztvevő ország között a 11. helyen végzett.
    Az egyéni versenyben:
    - Haiman Milán 40 ponttal aranyérmet,
    - Zsigri Bálint, Schrettner Jakab és Matolcsi Dávid 28-27-25 ponttal ezüstérmet,
    - Szabó Kristóf és Nagy Nándor pedig 23-22 ponttal bronzérmet nyert.
    A magyar csapat vezetői Pelikán József és Dobos Sándor voltak.
    Pelikán József beszámolója a versenyről itt olvasható. Gratulálunk!
  • A 2019. február 20-25. között Bukarestben megrendezett 11. Romanian Masters of Mathematics (RMM) meghívásos nemzetközi versenyen szép eredményeket ért el a magyar csapat:
    - Haiman Milan (New York, Stuyvesant High School) 32 ponttal ezüstérmet,
    - Matolcsi Dávid (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) 26 ponttal,
    - Weisz Máté (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium) 24 ponttal bronzérmet,
    - Schrettner Jakab (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium) 15 ponttal dicséretet kapott.
    A csapatvezető Lenger Dániel (ELTE), a csapatvezető-helyettes Kiss Melinda Flóra (ELTE) volt.
    Gratulálunk!
  • A Kolozsváron 2018. július 3-14. között rendezett 59. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Bukva Balázs, Gáspár Attila, Imolay András és Janzer Orsolya Lili ezüstérmet, Egri Máté és Matolcsi Dávid bronzérmet nyert. Magyarország a 107 résztvevő ország közül a 15. helyen végzett. Az országok éremtáblázata itt érhető el. Csapatvezető Pelikán József, csapatvezető-helyettes Dobos Sándor. Gratulálunk! Pelikán József beszámolója itt olvasható.
  • Idén 10. alkalommal rendezték meg Bukarestben a Romanian Master of Mathematics (RMM) versenyt, melyen a magyar csapat nagyszerű eredményeket ért el. A mezőny nagyon erős volt, hiszen az RMM-re hagyományosan az előző évi Nemzetközi Matematika Diákolimpián (IMO) legjobban szereplő országokat hívják meg.
    Janzer Orsolya Lili (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, 12. osztály) 32 ponttal aranyérmet,
    Gáspár Attila (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium 12. osztály) 28 ponttal ezüstérmet,
    Matolcsi Dávid (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, 11. osztály) 28 ponttal ezüstérmet,
    Molnár-Sáska Zoltán (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, 12. osztály) 26 ponttal ezüstérmet kapott.
    Ezzel a magyar csapat az országok közti csapatversenyben 2. helyezést ért el. A csapatvezető Lenger Dániel (ELTE), a csapatvezető-helyettes Kiss Melinda Flóra (ELTE) volt. Utazásukat a Bolyai János Matematikai Társulat támogatta. RMM18 eredményhirdetés
  • Rio de Janeiroban befejeződött az 58. Nemzetközi Matematikai Diákolim- pia. A magyar csapatból Borbényi Márton (Kaposvár) és Gáspár Attila (Miskolc) aranyérmet, Williams Kada (Szeged) ezüstérmet, Baran Zsuzsanna (Debrecen) bronzérmet nyert. A magyar csapat a résztvevő 111 ország közül a 22. helyen végzett. Gratulálunk! Pelikán József csapatvezető beszámolója itt olvasható.
  • A Romanian Master of Mathematics meghívásos nemzetközi matematikaversenyt Bukarestben, 2017. február 22-27. között rendezték meg, melyen a magyar csapat a 8. helyen végzett a résztvevő 19 ország közül. A csapattagok egyéni eredményei:
    - Williams Kada 30 ponttal és
    - Borbényi Márton 25 ponttal ezüstérmet,
    - Molnár Sáska Zoltán 21 ponttal,
    - Tóth Viktor 20 ponttal,
    - Bukva Balázs 18 ponttal bronzérmet szerzett,
    - Gáspár Attila 16 ponttal dicséretben részesült.
    Gratulálunk az egész csapatnak! Részletes beszámoló a versenyről az Érintő következő számában olvasható majd.
  • A 2016. július 6-16. között Hong-Kongban megrendezésre került 57. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián a magyar csapat 109 ország között a 14. helyen végzett, az Európai Unió országai közül pedig csak Nagy-Britannia előzte meg. Gáspár Attila aranyérme mellett három ezüst és két bronz az idei magyar éremgyűjtemény. Az éremtáblázat elérhető az IMO honlapján. A versenyről részletes beszámoló itt olvasható. Gratulálunk a csapatnak!
  • A 8. alkalommal, 2016. február 24-29. között Bukarestben megrendezésre került Romanian Masters of Mathematics versenyen a magyar csapat az 5. helyen végzett. A csapattagok egyéni eredményei:
    - Williams Kada, Szabó Barna - 23 pont, aranyérem;
    - Gáspár Attila - 17 pont, ezüstérem;
    - Nagy Kartal - 16 pont, bronzérem,
    - Lajkó Kálmán - 15 pont, bronzérem;
    - Baran Zsuzsanna - 10 pont, dicséret.
    A 6. feladatot a teljes mezőnyből csak Lajkó Kálmán oldotta meg. Gratulálunk az egész csapatnak a szép eredményekhez!
  • Az 56. Matematikai Diákolimpiát a thaiföldi Chiang Mai-ban rendezték 2015. július 4-16. között. Williams Kada, Szabó Barnabás és Fehér Zsombor ezüstérmet nyertek, Janzer Barnabás, Baran Zsuzsanna és Di Giovanni Márk bronzérmes lett. Csapatban a résztvevő 104 ország között a 20. helyen végeztünk. Gratulálunk!
  • Dél Afrikában befejeződött az 55. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia. A magyar csapatból Fehér Zsombor (Bp., Fazekas Mihály Gimn.) aranyérmet, Di Giovanni Márk (Györ, Révai Miklós Gimn.), Ágoston Péter, Homonnay Bálint, Janzer Barnabás (mindhárman Bp., Fazekas Mihály Gimn.) ezüstérmet, Maga Balázs (Bp., Fazekas Mihály Gimn.) pedig bronzérmet nyert. A csapatértékelésben a magyar csapat a résztvevő 101 ország között a 15. helyen végzett. Gratulálunk!

EGMO

Lányok Európai Matematikai Olimpiája

  • A 2020. április 15-21-ig, Egmond aan Zee-ben (Hollandia) megrendezni tervezett EGMO2020-t virtuális módon tartották meg. A magyar csapat idén is szép eredményeket ért el:
    Hámori Janka (a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) aranyéremmel,
    Velich Nóra Zoé (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) ezüstéremmel,
    Kocsis Anett Berta és Nguyen Diep Bich (mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai) pedig bronzéremmel.
    Magyarország holtversenyben a 10. helyen végzett a nemzetek rangsorában az 53 résztvevő ország között. A csapatvezető Fekete Panna Tímea, a csapatvezető-helyettes Kiss Melinda Flóra volt.
  • A 2019. április 7-13. között Kijevben megrendezett 8. EGMO-n a magyar csapat ismét szép eredményeket ért el:
    Kerekes Anna (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) 36 ponttal aranyérmet,
    Hámori Janka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) 25 ponttal ezüstérmet,
    Kocsis Anett és Mészáros Anna (mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai) 19-19 ponttal bronzérmet szereztek. A nemzetek rangsorában Magyaroszág a 7. helyen végzett.
    Csapatvezető: Fekete Panna Tímea, csapatvezető-helyettes: Kiss Melinda Flóra
  • Immár 7. alkalommal, 2018. április 9-15. között Firenzében rendezték meg az EGMO-t, melyen hazánkat ismét egy négyfős csapat képviselte. A versenyen a nemzetközi diákolimpiákhoz hasonlóan két versenynapon 3-3 feladatot kell megoldaniuk a középiskolás résztvevőknek, melyeket nemzetközi zsűri bírál. A magyar csapat idén is szép eredményeket ért el. Mindannyian éremmel tértek haza: Janzer Orsolya Lili és Kerekes Anna (mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diákjai) ezüstéremmel,
    Kocsis Anett (győri Révai Miklós Gimnázium) és Vankó Miléna (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) bronzéremmel.
    Ezzel Magyarország a 7. helyen végzett a nemzetek rangsorában az 51 résztvevő ország között. A csapatkapitány Nagy Zoltán Loránt (ELTE), helyettese pedig Fekete Panna. Gratulálunk az egész csapatnak!
    Akit pedig a feladatok is érdekelnek, itt megtalálhatja.
  • A 2017. április 6-12. között Zürichben megrendezett EGMO-n a magyar csapat az eddigi eredményeket felülmúlva különösen bravúrosan teljesített. Egyéniben Baran Zsuzsanna és Janzer Lili aranyérmes, Kerekes Anna és Andó Angelika ezüstérmes lett. Mindez a résztvevő országok listáján negyedik, a hivatalos európai országok között harmadik helyezést jelent. Gratulálunk a csapatnak!
  • A 2016. április 10-16. között Busteniben (Románia) megrendezett EGMO-n a magyar csapat a 9. helyet szerezte meg az országok versenyében, egyéniben Baran Zsuzsanna aranyérmes, Klász Viktória és Vankó Miléna bronzérmes lett. Gratulálunk a csapatnak!
  • 2015-ben a magyar csapat ismét az 5. helyen végzett az EGMO'15 - Lányok Európai Matematikai Olimpiáján; a Lányok egy arany-, két ezüst- és egy bronz érmet szereztek. Gratulálunk a csapatnak! Beszámoló és Fényképek
  • Magyarország az 5. helyen végzett - és ezzel ismét javított a tavalyhoz képest - az egyre növekvő mezőnyben az EGMO'14 - Európai Lány Matematika Olimpián és a lányok egy arany, egy ezüst és két bronz éremmel érkeztek haza április 17-én. Gratulálunk a csapatnak!

MEMO

Közép-európai Matematikai Olimpia

  • A 2020. évi MEMO-t a kassai szervezők (Szlovákia) virtuálisan rendezték meg. A versenyzők augusztus 29-én (szombaton) írták meg a versenydolgozatot, egyénileg. Idén nem volt csapatverseny. Füredi Erik és Várkonyi Zsombor arany-, Szabó Kornél és Hámori Janka ezüst-, Fleiner Zsigmond és Kovács Tamás bronzérmet nyert.
  • A 2019. évi MEMO-t augusztus 26. és szeptember 1. között rendezték Pardubiceben (Cseh Köztársaság). Weisz Máté arany-, Gyimesi Péter ezüst-, Soós Máté, Tóth Balázs és Beke Csongor bronzérmet nyert. A tíz ország részvételével zajló versenyen a magyar csapat a 2. helyen végzett. Gratulálunk a csapatnak! Az Érintő következő számában olvasható lesz a csapat beszámolója.
  • A 2018. évi MEMO -t augusztus 27. és szeptember 2. között rendezték Bielsko Bialában (Lengyelország). Beke Csongor és Weisz Máté arany-, Kerekes Anna ezüst-, Tóth Balázs és Zsigri Bálint bronzérmet nyert. A tizenegy ország részvételével zajló versenyen a magyar csapat az 3. helyen végzett. Gratulálunk a csapatnak!
  • A 2017. évi MEMO -t augusztus 21-27. között rendezték Vilniusban (Litvánia). Bukva Balázs (Budapest), Imolay András (Budapest) és Simon Dániel Gábor (Kecskemét) aranyérmet; Janzer Orsolya Lili (Budapest) ezüstérmet; Molnár-Sáska Zoltán (Budapest) és Zsigri Bálint (Veresegyháza) bronzérmet nyert. A tizenegy ország részvételével zajló versenyen a magyar csapat az 3. helyen végzett. Gratulálunk a csapatnak!
  • A 2016. évi MEMO-t augusztus 22-28. között rendezték az ausztriai Vöcklabruckban. A tíz ország részvételével zajló versenyen a magyar csapat az 5. helyen végzett. Részletes eredmények a beszámolóban. Gratulálunk a csapatnak!
  • A szlovéniai Koperben 2015. augusztus 25-31. között megrendezett 9. Közép-európai Matematikai Olimpián (MEMO) aranyérmet szerzett Gáspár Attila és Lajkó Kálmán, ezüstérmes lett Kovács Benedek, bronzérmes Gyulai-Nagy Szuzina. Magyarország csapata a 3. helyen végzett. Gratulálunk! Részletek itt olvashatók.