Bolyai János Matematikai Társulat
Alapítva 1891-ben

IMO - Nemzetközi Matematikai Diákolimpia

A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (International Mathematical Olympiad, IMO) 1959 óta rendezik meg minden év nyarán. Az utóbbi években több mint 100 ország csapata  vesz részt rendszeresen. Minden ország legfeljebb hat középiskolai versenyzőt küldhet.

A versenyzők a két versenynapon négy és fél óra alatt 3-3 feladatot kell önállóan megoldjanak, minden feladat helyes megoldásáért 7 pont kapható, egy versenyző maximálisan 42 pontot érhet el. A zsűri, az elért pontszámok alapján egyéni díjakat oszt ki, de készül egy nem hivatalos  országok szerinti lista, amit a versenyzők egyéni pontszámának összeadása után állapítanak meg.

Magyar csapat eddig minden évben szerepelt az IMO-n, eredményeikről az IMO honlapján olvashatunk. Magyarországon három alkalommal szerveztek IMO-t: 1961-ben Veszprémben, 1970-ben Keszthelyen 1982-ben Budapesten. 

  • A 2021. évi, 62. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát is a tavalyi szervező, Szentpétervár (Oroszország) rendezte meg, 2021. július 14-24. között, ismét online formában. A magyar csapatot a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 6 tanulója alkotta. Várkonyi Zsombor ezüstérmet, Füredi Erik, Kovács Tamás, Szabó Kornél György, Fleiner Zsigmond és Velich Nóra Zoé pedig bronzérmet nyert. Az országok nem-hivatalos pontversenyében Magyarország a 107 résztvevő ország között a 32. helyen végzett. A csapatvezető Frenkel Péter, a csapatvezető-helyettes Dobos Sándor volt. Gratulálunk a csapatnak! Dobos Sándor beszámolója a felkészülésről és a versenyről

  • 2020. évi Nemzetközi Matematikai Diákolimpia: a szentpétervári (Oroszország) szervező bizottság döntése értelmében az idei Olimpiát virtuálisan tartották meg, szeptember 21-22-én. A magyar versenyzők Magyarországon írták meg a versenydolgozatot. Tóth Balázs, Weisz Máté Barnabás és Beke Csongor aranyérmet, Gyimesi Péter, Kocsis Anett és Nagy Nándor bronzérmet nyert, ezzel Magyarország 13. helyen végzett az országok közötti nemhivatalos pontversenyben. Gratulálunk a csapatnak! Beszámoló a versenyről
  • 2020. július 13-14-én, az IMO megszokott idejében az MAA (Mathematical Association of America) egy online világversenyt - "karantén-olimpiát" - szervezett, melynek neve Cyberspace Mathematical Competition (CMC) volt. Magyarországnak nyolc fős csapata lehetett. A versenyt a magyar versenyzők közös helyszínen, Dombóváron írták meg. 75 ország 555 versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat az országok sorrendjében a 14. lett. Kocsis Anett (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium) és Weisz Máté (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) arany-, Gyimesi Péter (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium), Hámori Janka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) és Tóth Balázs (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) ezüst-, Fleiner Zsigmond és Várkonyi Zsombor (mindketten Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) bronzérmet szereztek, Kovács Tamás (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) dicséretet kapott. Részletes beszámoló olvasható a versenyről az Érintő szeptemberi számában. Feladatok: 1. nap2. nap

  • Véget ért a 60. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia az angliai Bath-ban (2019). A magyar csapat a 112 résztvevő ország között a 11. helyen végzett.
    Az egyéni versenyben: Haiman Milán 40 ponttal aranyérmet; Zsigri Bálint, Schrettner Jakab és Matolcsi Dávid 28-27-25 ponttal ezüstérmet; Szabó Kristóf és Nagy Nándor pedig 23-22 ponttal bronzérmet nyert. A magyar csapat vezetői Pelikán József és Dobos Sándor voltak. Pelikán József beszámolója itt olvasható a versenyről. 
  • A Kolozsváron 2018. július 3-14. között rendezett 59. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Bukva Balázs, Gáspár Attila, Imolay András és Janzer Orsolya Lili ezüstérmet, Egri Máté és Matolcsi Dávid bronzérmet nyert. Magyarország a 107 résztvevő ország közül a 15. helyen végzett. Csapatvezető Pelikán József, csapatvezető-helyettes Dobos Sándor. Pelikán József beszámolója itt olvasható.
  • Rio de Janeiroban befejeződött az 58. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia. A magyar csapatból Borbényi Márton (Kaposvár) és Gáspár Attila (Miskolc) aranyérmet, Williams Kada (Szeged) ezüstérmet, Baran Zsuzsanna (Debrecen) bronzérmet nyert. A magyar csapat a résztvevő 111 ország közül a 22. helyen végzett. Pelikán József csapatvezető beszámolója itt olvasható.
  • A 2016. július 6-16. között Hong-Kongban megrendezésre került 57. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián a magyar csapat 109 ország között a 14. helyen végzett, az Európai Unió országai közül pedig csak Nagy-Britannia előzte meg. Gáspár Attila aranyérme mellett három ezüst és két bronz az idei magyar éremgyűjtemény. A versenyről részletes beszámoló itt olvasható. 
  • Az 56. Matematikai Diákolimpiát a thaiföldi Chiang Mai-ban rendezték 2015. július 4-16. között. Williams Kada, Szabó Barnabás és Fehér Zsombor ezüstérmet nyertek, Janzer Barnabás, Baran Zsuzsanna és Di Giovanni Márk bronzérmes lett. Csapatban a résztvevő 104 ország között a 20. helyen végeztünk. 
  • Fokvárosban (Dél Afrika) befejeződött a 2014. július 7. és között megrendezett  55. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia. A magyar csapatból Fehér Zsombor (Bp., Fazekas Mihály Gimn.) aranyérmet, Di Giovanni Márk (Györ, Révai Miklós Gimn.), Ágoston Péter, Homonnay Bálint, Janzer Barnabás (mindhárman Bp., Fazekas Mihály Gimn.) ezüstérmet, Maga Balázs (Bp., Fazekas Mihály Gimn.) pedig bronzérmet nyert. A csapatértékelésben a magyar csapat a résztvevő 101 ország között a 15. helyen végzett.