Bolyai János Matematikai Társulat
Alapítva 1891-ben

Bolyai János "temesvári levelének" 200. évfordulójára

Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. november 3-án keltezte Bolyai János azt a levelét édesapjának, amiben bejelentette: „a semmiből egy ujj, más világot teremtettem.

Az évfordulóra emlékezve az UNESCO 2023-at Bolyai emlékévnek nyilvánította.

A Bolyai János Matematikai Társulat honlapján összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, melyek az évforduló alkalmából megrendezésre kerültek: 

Találkozás a Végtelennel

A 2023-as Bolyai Emlékév lezárásaként megosztjuk Pataki Éva "Találkozás a Végtelennel: Bolyai János" című filmjét. A film 2003-ban elnyerte a Budapest Magyar Filmszemle Ismeretterjesztő kategória díját. A film elérhető a Társulat Youtube csatornáján

Bolyai János korszakalkotó felfedezése két évszázad tükrében

A Magyar Tudományünnep 2023. november 3-i szegedi nyitóünnepségének tudományos előadását idén Pálfy Péter Pál, az MTA rendes tagja, Társulatunk elnöke tartotta. Hogyan jutott el a temesvári erődben szolgáló 21 éves katonatiszt zseniális felismerése az évtizedeken át tartó homályból – már jóval szerzőjének halála után – a tudományos világ rivaldafényébe? Mi a matematikai, fizikai és filozófiai jelentősége Bolyai geometriájának? Joggal mondhatta-e Szentágothai János, hogy „a magyar nép géniusza – a tudomány területén – a legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet”? Ezekre a kérdésekre válaszolt elnökünk az évforduló alkalmából.

Bolyai 200 fesztivál

November 3. és 5. között Temesváron tartottak tudományos művészeti fesztivált Bolyai János híres 1823-as levelének megírása alkalmából.

APP&X

Pályázat  - Arra hívtunk különböző érdeklődésű és korú diákokat, hogy ők is egy-egy új világot teremtsenek egy hozzájuk közel álló műfajban.

Közönségszavazás - A Bolyai Társulat által kiírt APP&X pályázat közönségszavazására 2023. december 8. és 18. között került sor, mindenki szavazhatott, hogy mely pályaművek tetszenek neki a legjobban.

Díjkiosztó ünnepség - Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok vívó, dr. Kollár László, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, és neves matematikusok részvételével zárta le a Bolyai János Matematikai Társulat APP&X pályázatát a Vasarely múzeumban megrendezett díjkiosztó ünnepségen.

Bolyai 200 kiállítás 

A Bolyai János Matematikai Társulat a "temesvári levél" 200. évfordulójára egy kis kiállítást állított össze, amely bemutatja Bolyai János személyét, munkáját és hatását. Az évfordulóra emlékezve az UNESCO 2023-at Bolyai emlékévnek nyilvánította. Tovább...

Bolyai János munkájának hatása a háromdimenziós terek elméletére

A hiperbolikus geometria felfedezésével Bolyai  nemcsak a párhuzamosok problémáját oldotta meg, de megadta a két- és háromdimenziós esetben a „tipikus”, legtöbbször előforduló geometria konstrukcióját is. A 200 éves folyamaton Stipsicz András vezeti végig az olvasót.

Álmok álmodói - Bolyai János

A Bolyai János születésének 220. évfordulója alkalmából készült kisfilmet Álmok álmodói - Bolyai János címmel vetítették 2022. december 15-én az MTV Duna csatornán.