1. Hírek, események
KöMaL Ifjúsági Ankét – 2023. október 29-30.
A Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a MATFUND Alapítvány és a Középiskolai és Fizikai Lapok szerkesztősége idén is megrendezi a KöMaL Ifjúsági Ankétot 2023. október 29-30. között az ELTE TTK Fizika épületében (Budapest XI. Pázmány P. sétány 1/A.). Az Ifjúsági Ankéton minden érdeklődőt szívesen látunk, az előadások nyilvánosak.
A program: https://www.komal.hu/hirek/anket/2023/program2023.h.shtml
Az előadásokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://www.komal.hu/home.h.shtml
Varga Tamás Módszertani Napok – 2023. november 3-4.
A XXXV. Varga Tamás Módszertani Napokat 2023. november 3-4-én személyes részvétellel szervezik az ELTE TTK Lágymányosi Déli épület 3. emeletén. Péntek délután 15 órától egy plenáris előadáson és egy tanári fórumon vehetnek részt a regisztráló kollégák, majd az idei Varga Tamás Díjak átadására kerül sor. Szombaton 9 és 13 óra között különböző szekciókban zajlanak majd az események. Tanítóknak (1-4. évfolyam) és tanároknak (5-8. valamint 9-12. évfolyam) is tartanak szekciókat. A részvétel ingyenes.
Az esemény honlapja a programmal és a szombati szekcióelőadások rövid leírásával itt található.
A Módszertani Napokra regisztrálni itt lehet, a regisztráció határideje október 29. Kérjük, hogy csak azok regisztráljanak, akik tényleg szeretnének eljönni (de ők tényleg regisztráljanak), erre a megfelelő teremkapacitás és az ételek megrendelése miatt van szükség.
Bolyai200 Művészeti és Tudományos Fesztivál Temesváron - 2023. november 3-5.
Az esemény célja az interdiszciplináris gondolkodás szükségességének hangsúlyozása, kiemelve a kulturális nevelést, a tehetséggondozás fontosságát, amelyben mind a család, mind az oktatási intézmények jelentős szerepet kell játszanak. Tehát ez a fesztivál nem egy matematikai-fizikai konferencia, hiszen számos olyan rendezvény volt és lesz, hanem amely bemutatja a Bolyaiak széleskörű munkásságát a kertészettől a borászatig, az erdészettől a kemenceépítésig, az irodalomtól a zeneelméletig, a nyelvészettől az „üdvtanig”. Egyúttal remek alkalom több kiváló Bolyai-kutatóról való megemlékezésre is, valamint annak az útnak a kijelölésére, amely a megkezdett kutatómunka folytatásáról szól.
Részletes program: https://bolyai200.temesvaros.ro/
Tudomány Ünnepe – 2023. november 3-23.
Novemberben ismét tágra nyitja kapuit a tudomány iránt érdeklődők előtt a Magyar Tudományos Akadémia, kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe. Az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozat több száz rendezvénnyel, előadással várja vendégeit.
A 2023. november 3-23. között huszadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat mottója:
"Tudomány: válaszok a globális kihívásokra".
A részvétel minden programon, előadáson ingyenes. Bővebb információk és esetleges regisztráció: https://mta.hu/tudomanyunnep
A Magyar Tudomány Ünnepe keretén belül a Rényi Intézet a Typotex kiadó szeptemberben megjelent Neumann János válogatott írásai című könyvéhez kapcsolódóan szervez könyvbemutatót:
Ész és gép – Lokális és globális perspektívák címmel.
Helyszín és időpont: Rényi Intézet, Nagyterem, 2023.11.17. 17:00 – 18:00
Workshop rólunk, matematikusokról
A Bolyai Társulat szervezésében elindított workshopok közös gondolkodásra hívnak minden – akadémiai, vagy cégeknél dolgozó – matematikust. A következő események témáját a DoktoriSOKK és a pályakezdő céges matematikuSOKK adja. Meglepő milyen sokan osztoznak hasonló nehéz élményekben, és hogy mennyire nem szoktak beszélni ezekről. A rendezvények teret nyitnak, hogy kiderüljön: az egyéni élmények mögött milyen közös mintázatok rejlenek!
Kedvcsináló film: https://www.youtube.com/watch?v=Qs7sLQCeCxM
Időpontok:
2023. október 24. kedd, 17:30 - 20:00
- november 8. szerda, 17:30 - 20:00
Jelentkezés és az esemény linkje itt található.
Őszi Kulturális Fesztivál a Bolyai Intézetben
A Szegedi Tudományegyetemen 27. alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Kulturális Fesztivál matematikai vonatkozású előadásai a Bolyai Intézet Bolyai termében lesznek (Aradi vértanúk tere 1), 2023. november 11-én szombaton 10:30-as kezdéssel.
Program:
10:30: Dr. Vizi Zsolt egyetemi adjunktus: Cogito ergo sum - matematikai módszerek a kognitív tudományban
11:30: Várkonyi Viktória egyetemi hallgató: Hogyan segíthet a matematika egy biológiai kutatásban?
További információk: https://www.math.u-szeged.hu/mathweb/index.php/hu/nyitolap/63-hirek/816-oszi-kulturalis-fesztival-2023
Az Őszi Kulturális Fesztivál teljes programja: http://www2.u-szeged.hu/okf/