2. Díjak
Arany Katedra díj
Arany Katedra díjat kapott dr. Ruff János, a Pécsi Tudományegyem Matematikai és Informatikai Intézet oktatója a TTK képzéseinek népszerűsítéséért, a tehetséggondozásban mutatott elhivatottságáért, kiemelkedő oktatói, kutatói tevékenységéért.
Beke Manó emlékdíj - 2023
A 62. Rátz László Vándorgyűlés nyitónapján átadásra kerültek a Beke Manó emlékdíjak, melyet a matematikai gondolkodásra nevelés és a matematikát népszerűsítő munka elismerése, serkentése és támogatása céljából 1951-ben alapított a Bolyai János Matematikai Társulat. Idén a díjazottak:
Aszódién Pálfi Edit
Garbaczné Olasz Andrea
Farkasházi Csilla
Kovács Gabriella
Kovács Béla
Matyuska Ferenc
Dr. Nádháziné Borbola Éva
Méltatásuk a Társulat honlapján olvasható.
Gábor Dénes-díj 2023 felhívás
A NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért idén is meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. Ez a díj az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, határainkon belül, vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja.
Felterjesztési határidő: 2023. október 11.
A felterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók (tájékoztató, felhívás, adatlap) a http://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről letölthetők.
Reményi-díj – 2023
A Graphsoft díj 2022-től az AIT-Budapest égisze alatt született újjá. A díj és az alapító, Bojár Gábor tisztelegve saját egykori középiskolai matematika tanára, Reményi Gusztáv és felesége, a matematika oktatásnak kiemelkedően sokat adó Reményi Gusztávné előtt, a díjat Reményi-díjnak nevezte át. Az idei díjazottak:
Ákoshegyi Gerda Mária
Darabánt Emese
dr. Dobos Sándor
Fazakas Tünde
Fonyóné Németh Ildikó
Halász Alexandra
Horváthné Bujtás Anna
Hujter Bálint
Izsa Éva
dr. Kántorné Kovács Csilla Yvett
dr. Kokaveczné Bánki Judit
Márffy Katalin
Reiterné Makra Zsuzsanna
Remeténé Orvos Viola
Simon János
Szaszkó-Bogárné Eckert Bernadett
Szász Csilla
Szeibert Janka
Tóth Marianna
Korábbi évek díjazottjai és bővebb információk a díjról: https://www.bolyai.hu/dijak-kozremukodo-remenyi
Frontiers of Science Award (FSA) kitüntetés
Matolcsi Máté, az MTA doktora, a BME TTK egyetemi tanára, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora az elmúlt öt év legkiemelkedőbb cikkének járó Frontiers of Science Award kitüntetést vehette át Pekingben a 2023. július 16-a és 26-a között megrendezésre került első International Congress of Basic Sciences (ICBS) konferencián.