XXXVI. Varga Tamás Módszertani Napok
Az idei, XXXVI. Varga Tamás Módszertani Napokat 2024. november 8-9-én személyes részvétellel szervezik az ELTE TTK Lágymányosi Déli épületében.
Péntek délután 15 órától két előadást hallgathatnak meg. Az egyik a magánórák világáról, annak kutatásáról, a másik pedig a fizika és a matematika tanterv kapcsolatáról fog szólni. Várhatóan mindkét előadás vitát, beszélgetést fog eredményezni, majd az idei Varga Tamás Díjak átadására kerül sor.
Szombaton 9 és 13 óra között hat szekcióban zajlanak majd a programok. Tanítóknak (1-4. évfolyam) és tanároknak (5-8. valamint 9-12. évfolyam) is tartunk szekciókat (némi kitekintéssel az egyetemi tanulmányokra is). Az előadásokat, workshop-okat idén kizárólag személyes jelenléttel tartják meg.
A program ezen a linken érhető el.
Regisztráció november 1-ig a következő linken: https://forms.gle/HfUbKhSUmeQvtRJb6