Bolyai János Matematikai Társulat
Alapítva 1891-ben

Rátz László Vándorgyűlés

Az évente megrendezésre kerülő Rátz László Vándorgyűlés akkreditált továbbképzés, amelyen a hazai és a környező országokban magyar nyelven tanító matematikatanárok vesznek részt. A tanév végi  ötnapos  vándorgyűlések helyszíne mindig más-más város.

Előadásokat, foglalkozásokat és kötetlen beszélgetéseket szervezünk a matematika különböző fejezeteiből és oktatásának problémaköreiből (tartalmi és módszertani kérdésekről, tanítási tapasztalatokról és lehetőségekről). Interaktív feladatmegoldó szemináriumokat tartunk a tantervek témaköreihez tartozó feladatokból, feladatsorozatokból, versenyfeladatokból. Sport, kultúra és kirándulás is színesíti a mindig jó hangulatú tanári találkozókat. A hagyományoknak megfelelően a program három szekcióban zajlik: az alsó tagozaton (6-10 éveseket), a felső tagozaton (10-14 éveseket) és a középiskolában (14-18 éveseket) tanítók számára. A középiskolai szekció két részre oszlik, néhány éve a speciális matematika tagozatos osztályok matematikatanárainak továbbképzése is része a Vándorgyűlésnek.

A Rátz László Vándorgyűlés akkreditált rendezvény, alapítási engedély nyilvántartási száma: 12/21/2019, érvényességének ideje: 2024. 03. 01.

55. Rátz László Vándorgyűlés - Vác

Az 55. vándorgyűlést 2015. július 7-10-ig tartottuk Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Program; Előadások, szemináriumok; Néhány értékes dolgozat a 2015. évi Vándorgyűlésről: Czinki József: Pintér Ferenc "Mivel tehetjük változatosabbá a matematika órákat... Tovább

54. Rátz László Vándorgyűlés - Keszthely

Az 54. vándorgyűlést 2014. július 8-11-ig tartottuk Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán. Program; Előadások, szemináriumok; Néhány értékes dolgozat a Vándorgyűlésről: Baloghné Cseh Judit: Vegyes feladatok számelméletből Bertalan Zoltán: Szoldatics József... Tovább

53. Rátz László Vándorgyűlés - Békéscsaba

Az 53. vándorgyűlést 2013. július 2-5-ig tartottuk Békéscsabán, a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán. Program; Minőségbiztosítási űrlap;   Előadások, szemináriumok: Bagota Mónika: Feladatokról és játékokról ALSÓ TAGOZAT Dancs... Tovább

52. Rátz László Vándorgyűlés - Pécs

Az 52. vándorgyűlést 2012. július 3-6-ig tartottuk Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán. Program;   Előadások, szemináriumok:  Ambrus Gabriella Titanic a Balatonon - Modellezési feladatok (akár) 45 percben KÖZÉPISKOLA  Benkó... Tovább

51. Rátz László Vándorgyűlés - Révkomárom

Az 51. vándorgyűlést 2011. július 5-8-ig tartottuk Révkomáromban, a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában. Program;   Előadások, szemináriumok:  Ábrahám Gábor A háromszög elemi geometriája és a terület;Feladatsor; Geogebra ábrák  FELSŐ TAGOZAT  Bánky... Tovább

50. Rátz László Vándorgyűlés - Kecskemét

Az 50. vándorgyűlést 2010. július 6-9-ig tartottuk Kecskeméten, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán. Program;   Előadások, szemináriumok: Ábrahám GáborAz f ( x )=f -1 ( x ) típusú egyenletekről, avagy az írástudók felelőssége és egyéb... Tovább

vissza | 1 | 2 |