A pályázat címe: '56
Pályázó neve: Sidló Réka
A küldő, támogató iskola neve: ELTE-Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Évfolyam: 7.
’56
Kattan a zár, majd a kulcsot a zsebembe süllyesztem. Felpillantok az utca túloldalán magasodó bérházra. Egy második emeleti ablakot keresek a szememmel. Egy fiút az ablakban. De ma nincs ott.
Egyedül vagyok a tömegben. A többiek sehol sincsenek, az unokabátyám se. Az emberek is sokkal többen lettek. Milyen furcsa…Tömegben is lehet egyedül lenni… Jó lenne megtalálni az unokabátyámat.
- János!! Jani!!! – kiáltom, de inkább elhallgatok, mert a közelemben gyaloglók közül két egyetemista fiú felkapja a fejét, s egy gyári munkásnak kinéző férfi is rám mordul:
- Tudod, kit tegezzél, leányzó! – mondja felháborodva, de a kioktatás végét elnyomja a tömeg zúgása. Egyre hangosabban skandálják:
- Rákosit a Dunába, az ÁVH-t is utána!
Megérkeztünk. Előttünk tornyosul az ÁVH megyei parancsnokságának az épülete. Ismerős arcot pillantok meg a sokaságban. Hála az égnek! Elkezdek furakodni a tömegben, és fél perc múlva már ott is vagyok.
- Gyuszi! Hahó! – felesleges arra figyelnem, hogy ne tűnjek túl izgatottnak. Végül is forradalom van, nem?
Gyuszi megfordul, majd ahogy megpillant engem, beletúr a hajába.
- Szia! – mondja izgatottan, és már éppen elkezdene valamit mondani, de félbeszakítom:
- Nem láttad Janit? – kérdezem reménykedve.
- Miért, ő is jött?
A fejemet ingatva konstatáltam, hogy nem tud semmit róla. Ilyen tömegben nem is csoda, hogy nem látták egymást.
- Na, mindegy, legalább téged megtaláltalak – felelem, mire szemmel láthatólag a szembeszomszédom kicsit zavarba jön.
Egy darabig csendben vagyunk. Azon gondolkozom, hogy mi lehet az elfogottakkal. A gondolataimból egy durranás riaszt fel. Csak nem lőnek? És ránk? Megijedek. Gyuszi sehol. Egy nő valahol a közelben felsikolt.
Próbálok utat törni magamnak a tömegben. Éles fájdalom nyilall a nyakamba.
Nem sikoltok.